Állítólag minden nő életébe egyszer csak betoppan a nagy Ő, akiről a nő rögtön érzi, hogy vele akar lenni örökkön-örökké, és tőle szeretne majd gyereket.
Gondolom – velem együtt – már mások is megtapasztalták, hogy azért ez nem ennyire egyszerű, az igazi megtalálása lássuk be, egyáltalán nem egyszerű feladat. Hát még azt eldönteni milyen nehéz, készen állunk-e a gyerekvállalásra?
Számomra is megmagyarázhatatlan, mégis, ha belegondolok, mielőtt összejöttünk volna párommal, már tudtam, hogy ő lesz gyermekeim apja. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy ő is tudta-e, hogy én leszek a gyerekeinek az anyja, azt mondta baromira nem, de örül neki, hogy így alakult.
Tehát nálam a megérzés, a sugallat, hogy ő az igazi megvolt. Aztán hogy jutottunk el ebből a családalapításig?
Én az a típus vagyok, aki imádja a gyerekeket, általában a gyerekek is nagyon szeretnek. Ennek ellenére a saját gyerek gondolata többnyire pánikot váltott ki belőlem, most már furcsán hangzik, de féltem a kisbabáktól, féltem, hogy velem egy baba nem lenne biztonságban. (Ezért egyébként egy gyerekkori traumát okolok. 5 éves lehettem, mikor barátnőmnél játszottunk, az akkor pár hónapos húga a szobában, a kanapén aludt. Egyszer csak legurult onnan. A baba sírását, az anya ordibálása követte. Hosszú perceken keresztül szidott minket, hogy biztos direkt lelöktük onnan, és hogy miattunk lesz baja. Persze mi a közelében sem voltunk szegénynek. Mindenesetre ez engem nagyon mélyen érintett, és úgy fest felnőttkoromra is kihatással van/volt.)
Nem tudom, mennyi olyan kapcsolat van, ahol a férfi az, aki rendszeresen felhozza a babatémát, de nálunk ez volt a helyzet. Párom már nagyon vágyott egy kisbabára, én pedig nem zárkóztam el a dologtól teljesen. Aztán egy romantikus olasz út alatt eldöntöttük, hogy itt és most nekilátunk, jöhet a gyerek. A biológia persze nem foglalkozott a mi romantikus hangulatunkkal, de nem sokkal később, pontosan 10 nap múlva, egy hétköznap este megfogant a babánk.
Nálatok ez hogy alakult? Mikor, hogyan döntöttétek el, hogy babát szeretnétek?
pixabay.com
Arra igen nehéz választ adni, hogy mikor áll készen egy nő az anyaságra. Azt tényleg érezni kell. Egy barátom mondta egyszer, hogy erre nem lehet száz százalékosan felkészülni. Igazat kell adjak neki ebben. Tehát ilyenre ne is várj 🙂
Arra, hogy valakinek mikor nem tanácsos valószínűleg még beleugrania a babadologba, több ötletem is van:
– csak azért, mert a barátaidnak már mindnek van gyereke, még nem jelenti azt, hogy neked is kell, hogy legyen, ha amúgy magadtól még eszedbe sem jutna.
– ha a párod nagyon szeretne gyereket, te viszont még egyáltalán nem, csak azért ne vágj bele, hogy a kedvében járj, várjátok meg, míg mindketten akarjátok.
– egy rosszul működő kapcsolatot egy baba érkezése nem old meg. Előbb hozzátok helyre a kapcsolatotokat, aztán gondolkodjatok gyerekvállaláson.
– így megtartani valakit, nem túl jó ötlet. A babavállalás nem eszköz, hanem közös cél kell hogy legyen.
A fenti példákat a környezetemből ragadtam ki, egyik sem szentírás persze, de azért érdemes rajtuk elgondolkodni.
Amúgy meg azt szokták mondani, ha a gyerek jönni akar, akkor úgyis jönni fog. Van benne valami…
Te mit gondolsz?
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, hátha másoknak is érdekes lehet. Köszönjük!
Hogy ne maradj le a friss tartalmakról, iratkozz fel a hírlevélre, még több csipet jóért, pedig kövess minket Facebook oldalunkon is!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: