Én úgy igazán gyermeki áhítattal várom minden évben az adventi időszakot, a karácsonyt. Ilyenkor lakást díszítünk, mézeskalácsot sütünk, ha esik a hó hóembert építünk, meg hóangyalkát csinálunk, szenteste pedig izgatottan bontunk ajándékot, társasozunk, játszunk, beszélgetünk, befekszünk a gyönyörű karácsonyfa alá, és ahogy a gyerekek sem szeretnének lefeküdni ilyenkor aludni, hogy nehogy véget érjen a varázslat, úgy én sem. És igen, bevallom, nekem az ajándékozás is fontos, hozzátartozik az ünnepléshez. Nagyon szeretek ajándékot adni, és szeretek ajándékot kapni is.
flickr.com
Idén a család megbeszélte, hogy karácsonyra igazán már csak a gyerekek kapnak ajándékot, a felnőttek legfeljebb valami apróságot adnak egymásnak. Az pedig már a mi kérésünk volt a nagyszülők felé, hogy a gyerekeknek se ezerféle játékot vegyenek. Akinek gyereke van, emlékszik még az első ajándékbontásra? Le merném fogadni, hogy ott sem volt másképp, mint nálunk az első, a pici odáig volt a sok csomagolópapírért, szalagért, dobozért, és az ajándék volt az utolsó, ami érdekelte.
A második évben szabad kezet adtunk a családnak ajándékozás terén. Mi lett belőle? Ezt bontsd ki, most ezt bontsd ki, gyere ezt még meg sem nézted. Szegény gyerek csak bontogatott, bontogatott, a nagy sokféleségben azt se tudta, mit próbáljon ki. Nem is lehet igazán egyszerre ennyi mindennek örülni.
Szóval idén határokat szabtunk a mennyiséget és az értéket illetően, gyerekek és felnőttek tekintetében is. No, de mégis mi kerüljön a fa alá?
Mit kérsz karácsonyra, minek örülnél? – kérdezgetik egymástól a többiek, nekem már fel sem teszik ezt a kérdést. Több évtizede erre ugyanaz a válasz: meglepetést. Nem szeretném elnyomni gyermeki énem, szeretek hinni a csodákban, szeretek várakozni és vágyakozni. Számomra az a legszebb ajándék, amin érzem, hogy a másik ismer engem, tudja, mi az aminek igazán örülnék.
Mielőtt azt hinnéd, hogy most a toronyórára lánccal gondolok, egyáltalán nem. Igazán tudok örülni az apróságoknak is, mint egy válogatás CD-nek a kedvenc dalaimmal (hú, csinál ilyet még valaki egyáltalán?), egy közös fotónak, egy s.k. kuponfüzetnek, amiben olyanok vannak, mint séta a hóesésben, forralt borozás, meg ilyesmik. Szóval tényleg nem az anyagiak számítanak, annyira nem, hogy például pénzt adni a mi családunkban egyenesen sértő.
Egy kis apróság is lehet nagyszerű ajándék, azt hiszem akkor nevezik igazán figyelmességnek. Az ajándék értékét nem az határozza meg, hogy mennyibe került, hanem hogy milyen nagy szeretettel adták.
Kerüljön hát mindenki fája alá sok apró figyelmesség, kis szeretet csomagok!
pixabay.com
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, hátha másoknak is érdekes lehet. Köszönjük!
Hogy ne maradj le a friss tartalmakról, iratkozz fel a hírlevélre, még több csipet jóért, pedig kövess minket Facebook oldalunkon is!
én valahogy nem tudnék megsértődni, de tessék próbálkozni