A mértékletesség mellett döntöttem

2016-ban találtam rá egy cikkre, ami egy amerikai marketing igazgatónőből brazil fagylaltárussá avanzsált csajsziról szólt, és aki nem mellesleg irtó boldog hangvételű szösszenetet írt a váltásról. Egy ideje már foglalkoztatott a ‘keriörbrék’ gondolata, az olvasáskor elöntő wow élmény után pedig csak az járt a fejemben, hogy ezt akarom én is, a kérdés csak a mikor. Úgy hittem: egészen biztosan én lennék a világ legboldogabb embere, ha mindennap a víz hullámzására ébredhetnék, és mosolyt csalhatnék a fagyiért sorban állók arcára.

Utólag visszagondolva a végső elhatározás, hogy elindulok a mértékletesség irányába valóban a cikk hatására született meg bennem, de csak 2017-ben mertem elvágni a biztos vállalati háttérhez fűződő viszonyom szövevényes szálait, amiket egzisztenciális rettegésem táplált, miképp a virágokat a napfény és a víz. 
Félreértés ne essék: én nem a multi ellen, hanem a mértékletesség mellett küzdök! A multi önmagában nem ördögtől való találmány, vannak előnyei is, például a munkavállalói diverzitás, a bejelentett munkaviszonyból származó, rendszeres jövedelem, a bónuszok és a juttatási rendszer egyéb tagjai. Ezeken finom ruhákat, cipőket és ételeket lehet venni, a barátainkat meghívhatjuk koktélozni, mit nekünk az egy este alatt elmulatott huszonöt rongy, jövő hónap ötödikén úgyis jön a következő adag zseton. 

De ezekért a dolgokért valójában nem pénzzel fizetünk, hanem a pénz megkeresésével töltött időnkkel. Érted a különbséget?! Olyan fizetőeszközzel rendezed a felhalmozott tárgyaid ellenértékét, amiről a mindennapok játszmája során tudomásod sincs, nem tartalmazza a szerződésed – még az apró betűs rész sem, mert nem írhatják le, hogy a levegővételeid számával fizetsz a cuccaidért, és hogy azokat sosem kapod vissza. 
A világ legnagyobb átverését nyomod napi tizenkét-tizennégy órában, miközben a lelkedet azzal nyugtatod, hogy fontos vagy, és fontos mindaz, amit csinálsz.

Nem. Egyáltalán nem az.

Azért merem kimondani, mert magamnak is ki kellett, és nem fogok megsértődni, ha emiatt nem olvasol tovább, elfogadom és namasté, menj békével.

De ha maradtál, akkor elmondom neked, amit már feltehetőleg egyébként is tudsz: a legtöbb cég által forgalmazott termékre valójában nincs szükséged, csak a fogyasztói társadalom tolja rád, hogy kell neked – meg azt, hogy még több kell neked belőle, és mielőtt mélységeiben átgondolhatnád az alkut, már ki is fizetted a hatodik kis fekete ruhádat.

Hogy mivel?

A péntek esti négy túlóráddal, amit a pasidtól vettél el. 
A vasárnap hajnali e-mailek megírásával, amit a gyerekedtől vettél el, aki közben az ájpeden nevelkedik. 
A kimerültségtől átaludt szombatokkal, amit anyádtól vettél el, aki lassan már csak fényképen látja egyetlen gyerekét.
A tízórás mítingmaratonnal, amit a testedtől vettél el, mert inni, enni és pisilni is csak ritkán szabad. Emlékszem, amikor egy ilyen míting során rám jött a megállíthatatlan röhögés, mert olyan komolyan kellett gondolkodnunk a minél több bevétel termelésén, mintha emerdzsenszi osztályon dolgoznánk, és percenként hoznának újabb és újabb sérülteket, akiket azonnal meg kell menteni. De valójában sehol nem voltak betegek – rajtunk kívül: rajtunk, akik mind a ránk szabott szerepeinket játszottuk, miközben a Nap nélkülünk is ugyanúgy felkelt és lenyugodott, élet és halál tette a dolgát.

Földi mivoltunk nagy előnye, hogy egyszerre van bennünk jelen a fény és a sötétség, így kíméletlenül őszinte lehetsz magaddal – ha mersz. 

Belegondolhatsz például abba, hogy amíg a világ egyik fele éhezik, addig a másik fele szándékosan éhezteti magát, hogy megfeleljen valami ostoba ideálnak, ami kb. perceken belül érvényét veszti, mert jön helyette másik. 

Felismerheted, hogy lövésed sincs a friss levegő illatáról, mert az iroda-dobozból az autó-dobozba átszállva nem is jut belőle neked annyi, hogy érzékeld.

Szembenézhetsz azzal, hogy elcseszted az emberi kapcsolataidat, mert a régiek üzenetére nem válaszoltál, az újak pedig felszínességre épülnek, hiszen a komoly és sok munka mellett semmire sincs időd.

És most nagyon őszinte leszek: valójában én csesztem el. Tehát nem arra biztatlak, hogy mondj fel te is, vagy indíts multiellenes kampányt – dehogy, Isten ments! Csupán arra, hogy tarts ki a mértékletesség mellett, mert kevesebb tárgy mellett több élményben lehet részed.

A váltás egyáltalán nem egyszerű, és ezt a legnagyobb őszinteséggel, meg jó néhány zúzódással a lelkemen írom, hisz koppantam párszor a padlón, mióta másképp élek. De mindezek ellenére hiszem, hogy a sérüléseim csak útjelzői annak, hogy bár az őszinte önmegvalósítás nem fájdalommentes, igenis lehetséges! És ha már úgy alakult, hogy ennyiszer estem-keltem, szívesen megosztom veletek a tapasztalataimat, hogy nektek már ne kelljen – ennyiszer..

Lépjünk ki együtt a mátrixból! Fotó: https://pixabay.com/hu/users/qimono-1962238/

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, hátha másoknak is érdekes lehet. Köszönjük!

Hogy ne maradj le a friss tartalmakról, iratkozz fel a hírlevélre, még több csipet jóért, pedig kövess minket Facebook oldalunkon is!